Bemutatkozás

Az ASE Sakk Szakosztálya 1982-től működik, első vezetője Vinnay István volt.

Az indulás éveiben a gyermek-, és ifjúsági sakkozók szakmai nevelésével, az utánpótlás bázis megalapozásával foglalkoztunk. Fokozatosan fejlődött az edzői- és játékosállomány. Ebben az időszakban aktív sakkozóink (és edzőink) között volt Vidéki Sándor, Molnár Béla, Mészáros Gyula, Dr. Hazai László, Csom István.

1990-ben OB-II-ben, 1992-ben OB-I/B-ben, majd 1997-től (immár 20 éve!) NB-I-es bajnokságokban játszhattunk. A fent említett nevek mellett feltűntek a tanítványok, akik már nagymesterekké értek: Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Szabó Krisztián, Ifj. Fodor Tamás.

Nem véletlen, hogy 1996-ban először, majd még további tíz alkalommal megnyertük az Országos Ifjúsági Csapatbajnokságot, ami hazai rekordnak számít!

Az sem véletlen, hogy szép sikereket értünk el a nemzetközi porondon is.

Ács Péter a 12 évesek között (1992-ben) Európa-bajnoki, később pedig a 20 évesek között (2001-ben) junior világbajnoki címet, majd a magyar olimpiai csapattal ezüstérmet (2002-ben) szerzett.

Berkes Ferenc a 18 évesek világbajnoka (2002), ezüst érmes a junior világbajnokságon (2005), hétszeres magyar bajnok, hatszor volt a magyar sakkolimpiai válogatott tagja.

Fodor Tamás a 10 éves fiúk között világbajnoki címet szerzett (2001-ben).

Papp Gábor az U16-os korosztályos sakkolimpián 1. helyezést ért el a magyar csapattal (2003-ban).

A szakosztály a sakkesemények, versenyek szervezésében is sikereket ért el. Közreműködésünkkel megépült és 2000-ben felavatták Pakson a Sakkolimpiai Emlékművet, amely az olimpiákon jól szereplő magyar férfi és női sakkozóknak állít emléket. A paksi sakkozók közül Csom István és Ács Péter szerepel a névsorban.

1991-2000 között tíz alkalommal országos korcsoportos döntőket szerveztünk, 2003-2011 között a Paksi Atomerőmű Zrt. által támogatott Marx György Sakkemlékversenyt – adott években Magyarország legerősebb versenyét – rendeztük meg nagy sikerrel.

Az edzői és játékosállomány lehetővé teszi, hogy NB-I-ben és NB-I/B-ben indítsunk csapatokat, tehetséges fiataljainkat kipróbáljuk. NB-I-ben az utóbbi 10 évben hatszor ezüstérmet, négyszer bronzérmet szereztünk. A válogatottakban is ott vannak a paksiak, jelenleg a magyar férfi válogatott tagja Berkes Ferenc, a nőié Lázárné Vajda Szidónia, a női válogatott csapatkapitánya pedig Papp Gábor.

A Sakk Szakosztály elnöki tisztségét 2014 óta Buránszky István tölti be, előtte 17 évig Szíjártó László segítette elnökként a szakosztályt.

Paks, 2017. szeptember 15.

Gosztola István

Sakk Szakosztály szakosztályvezető

Hírek, újdonságok

Az összes ASE és ASE szakosztályaival kapcsolatos hír, új információ, érdekesség

Rozsnyai Gyermek Emlékverseny, Paks

2025. márc. 17., 10:31 | Sakk

A paksiakat 12 fiatal képviselte

Elolvasom »

45. Sakkolimpia

2024. okt. 2., 11:45 | Sakk

Budapesten 2024.09.11-09.22. között került megrendezésre.

Elolvasom »

A női és férfi bajnoki cím a tarsolyunkban

2024. jún. 28., 06:00 | Sakk

Lázárné Vajda Szidónia és Kozák Ádám a 2024.év bajnokai

Elolvasom »

Buri Petra országos bajnok

2024. ápr. 9., 08:58 | Sakk

Jó szereplés az országos egyéni korcsoportoson

Elolvasom »

Simontornyai ifi sikereink

2023. nov. 22., 13:08 | Sakk

Fiataljaink a csapatversenyt is megnyerték.

Elolvasom »