Pap Gyula a válogatott legjobbja

2007.08.15, 01:07 Sakk
Pap Gyula a válogatott legjobbja A Szingapúrban lezajlott 16 éven aluliak csapat-világbajnokságán a magyar válogatott ezüstérmet ért el. A csapat legjobbja Pap Gyula lett, tíz játszmájából 8,5 ponttal. A decsiek versenyzője Kirszan Iljumzsinov FIDE elnöktől vehette át a mezőny legjobb 2. táblásának járó különdíjat. A négy táblán zajló csapatversenyen 23 ország 34 együttese vetélkedett a világbajnoki helyezésekért. Az elsőként kiemelt csapat éltábláin Tolna-megyei fiatalok szerepeltek; az ASE korcsoportos világbajnoka Fodor Tamás és Pap Gyula a Decs KSE fiatal tehetsége, aki ezúttal a csapat legerősebb pontszerzője volt. A 10 fordulós torna közepén kemény hullámvölgybe került a csapat a bajnok India ellen elszenvedett (3,5-0,5) fiaskót követően, a folytatásban előbb Ausztrália, majd Törökország ellen végzett döntetlenül a válogatottunk. A hajrában aztán ismét előkerült a góllövő cipő. Előbb a svájci majd az üzbég válogatottat is 4-0 arányban abszolválta csapatunk. Az utolsó fordulóban Indonézia ellen elért 3-1 biztosította az ezüstérmet. A kitűnő hajrának köszönhetően csapatunk csupán félpontos hátránnyal szorult a győztes indiai sakkozók mögé. A magyar 16-os válogatott táblánkénti teljesítménye Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8 A világbajnokság végeredménye: 1. India 28 pont 2. Magyarország 27,5 (Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8) 3. Fülöp-szigetek 25,5 4. Üzbegisztán 24,5 5. Ausztrália "A" 24 6. Törökország 23,5 7. Indonézia 23,5 8. Irán 23 9. Szingapúr "B" 22,5 10. Anglia 22,5 Tábladíjasok: 1. tábla: So Wesley (fülöp-szigeteki, 2516) 9,5/10 2. tábla: Pap Gyula (magyar, 2424) 8,5/10 3. tábla: Gondwe (zambiai) 8/10 4. tábla: Azemati (iráni, 2116) 5/6 Tartalék: Balog Imre (magyar, 2376) 6,5/8 Molná

Pap Gyula

Pap Gyula a válogatott legjobbja

A Szingapúrban lezajlott 16 éven aluliak csapat-világbajnokságán a magyar válogatott ezüstérmet ért el. A csapat legjobbja Pap Gyula lett, tíz játszmájából 8,5 ponttal. A decsiek versenyzője Kirszan Iljumzsinov FIDE elnöktől vehette át a mezőny legjobb 2. táblásának járó különdíjat.

A négy táblán zajló csapatversenyen 23 ország 34 együttese vetélkedett a világbajnoki helyezésekért. Az elsőként kiemelt csapat éltábláin Tolna-megyei fiatalok szerepeltek; az ASE korcsoportos világbajnoka Fodor Tamás és Pap Gyula a Decs KSE fiatal tehetsége, aki ezúttal a csapat legerősebb pontszerzője volt. A 10 fordulós torna közepén kemény hullámvölgybe került a csapat a bajnok India ellen elszenvedett (3,5-0,5) fiaskót követően, a folytatásban előbb Ausztrália, majd Törökország ellen végzett döntetlenül a válogatottunk. A hajrában aztán ismét előkerült a góllövő cipő. Előbb a svájci majd az üzbég válogatottat is 4-0 arányban abszolválta csapatunk. Az utolsó fordulóban Indonézia ellen elért 3-1 biztosította az ezüstérmet. A kitűnő hajrának köszönhetően csapatunk csupán félpontos hátránnyal szorult a győztes indiai sakkozók mögé. A magyar 16-os válogatott táblánkénti teljesítménye Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8

 

Pap Gyula

 

A világbajnokság végeredménye:

1. India 28 pont
2. Magyarország 27,5 (Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8)
3. Fülöp-szigetek 25,5
4. Üzbegisztán 24,5
5. Ausztrália "A" 24
6. Törökország 23,5
7. Indonézia 23,5
8. Irán 23
9. Szingapúr "B" 22,5
10. Anglia 22,5

Tábladíjasok:

1. tábla: So Wesley (fülöp-szigeteki, 2516) 9,5/10
2. tábla: Pap Gyula (magyar, 2424) 8,5/10
3. tábla: Gondwe (zambiai) 8/10
4. tábla: Azemati (iráni, 2116) 5/6
Tartalék: Balog Imre (magyar, 2376) 6,5/8

Molná
ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%