Bronzérem az ifjúsági CSB-n

2022.11.17, 09:12 Sakk
Magyar Ifjúsági Csapatbajnokságot


Budapesten, 2022.10.31-11.03 között rendezték a 7 fordulós Magyar Ifjúsági Csapatbajnokságot 22 csapattal. A csapatokba 8 főt lehetett nevezni, 6 fő játszott fordulónként. Az Atomerőmű SE / jr.Forgács Attila, Tancsa Tamás, Bodrogi Bendegúz, Bernáth Bence, Szegedy Mátyás, Tóth Nikoletta, Buri Petra, Buri Kata / 6 győzelemmel 1 vereséggel a 3. helyet szerezte meg.

Vidéki Sándor edző, csapatvezető így értékelte a szereplést:

Nem igazán jó jelekkel indult nekünk ez a torna. Losonczi Marci Amerikába utazott, míg Tancsa Tomi egy másik versenyt választott a csb helyett, utóbbi végül játékra jelentkezett az utolsó napra és 2/1,5 ponttal járult hozzá az eredményünkhöz. Az 5. fordulóig, némi szerencsével is, az első helyért küzdhettünk, legyőzve a tavalyi bajnok MTK és és az ezüstérmes Géniusz csapatát is. A 6. fordulóban  megérdemelten 4,5-1,5 arányban legyőzött bennünket a későbbi bajnok Kőbánya csapata így az érmünk is komoly veszélybe került. Az utolsó fordulóban egy remek 5,5-0,5 arányú győzelemmel mégis sikerült elérni a dobogót. Egyénileg Bernáth Bencét kell kiemelni aki  végig remekül játszott és 7/6,5 ponttal tábladíjat is nyert. Bendegúz, Kata (2/2!) és Petra is az elvártnál jobb teljesítményt nyújtott. Attila, Matyi, Niki is igyekeztek, küzdöttek nagyon, ők kicsit több hibával játszottak a szokásosnál, de mindannyian nyertek fontos és szép partikat. Mátyás és Niki az MTK ellen nyertek, Attila az utolsó fordulóban nyert egy látványos partit. Mátyásnak ez volt az első éve a csapatunkban, Attilának és Bencének az utolsó. Köszönöm nekik a játékukat az ifi csapatban, elmúlt években mindig biztosan lehetett számítani rájuk és sokat tettek hozzá az elért eredményeinkhez. Sok sikert kívánok nekik a felnőtt csapatainkban! Idén még az ifi tábláinkon bizonyíthatnak. A szállásunk megfelelő volt, a fiatalokkal szokás szerint semmi gond nem volt, pihentek, készültek a következő fordulóra, segítették egymást. A lányok idén is kivették a részüket a reggeli, vacsora készítésben. Kata palacsintája nyerő volt most is! Köszönjük!