Berkes legyőzte Bologant!

2011.06.21, 10:55 Sakk
  A Marx György Emléktorna 4. napja, kicsit másképpen kezdődött, mint az elmúlt három nap. A torna 4. napján Salgado döntetlenre mentette a játszmát, a nap győzelme újra Berkesé.

Kicsit álmosítóan indult a 4. forduló az első három nap izgalmi után, ahol minden nap csak egy döntetlen jutott az öt eldőlt játszmára. A férfiaknál a mezőnyt vezetők egy gyors taktikai döntetlenben egyeztek meg. A két pont nélküli csatájában világos irányította a játékot. A látszólag teljesen döntetlen vezérvégjátékban Péter talált egy nyerőesélyes tervet. A kivitelezésbe most is becsúszott egy hiba, Salgado döntetlenre mentette a partit. A nap győzelme ezúttal is Berkes Ferenc nevéhez fűződik.  Okosan választott megnyitást, hagyta támadni a túlzott optimizmusra hajlamos ellenfelét és a megfelelő pillanatban ellentámadásba lendült. A jó időben meglépett g5 után világos centruma kezdett szétesni, mire Bologan észbekapott már reménytelen volt a helyzete. Szépen vezetett stratégiai győzelmet aratott Berkes. A nőknél Dudás Eszter Bologanhoz hasonlóan túl sok gyaloglépést tett a nyitásban, sötét hamar átvette a kezdeményezést és előnybe került. Lilitnek gondjai vannak a gondolkodási idő beosztásával, újra időzavarba került, hibázott. Eszter az alapsor gyengeségét kihasználva döntetlenre menthette volna a partit 29.Ba2 lépéssel. Nem ez történt és Lilit már több esélyt nem adott. A másik két játszmában a fehérrel lévők jól megjátszották a megnyitásokat és kicsi, stabil előnyhöz jutottak.  A végjáték kezelésük nem volt tökéletes, a szívósan védekező másodhúzók elérték a döntetlent. Egyelőre a papírformának megfelelően az esélyesek vezetik a mezőnyöket, de a hazaiaknak még bőven van lehetőségük a javításra a hátralévő hat fordulóban.

Online stat itt!

 

 

4. forduló
2011.06.20 15:00

Ács, Péter

- Salgado Lopez, Ivan

1/2-1/2

Bologan, Viktor

- Berkes, Ferenc

0-1

Smirin, Ilia

- Wojtaszek, Radoslaw

1/2-1/2

 

Kashlinskaya, Alina

- Sharevich, Anna

1/2-1/2

Dudás, Eszter

- Mkrtchian, Lilit

0-1

Mádl, Ildikó

- Rudolf, Anna

1/2-1/2

 

IX. Marx György emlékverseny férfi - 4. forduló után

1.

Wojtaszek, R

2.

Smirin, I

3

3.

Berkes, F

4.

Bologan, V

2

5.

Salgado Lopez, I

½

 

Ács, P

½

IX. Marx György emlékverseny női - 4. forduló után

1.

Mkrtchian, L

3

2.

Kashlinskaya, A

3.

Rudolf, A

2

 

Sharevich, A

2

5.

Mádl, I

6.

Dudás, E

1

{morfeo 68}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%