Bajnokváltás Tolnában

2006.11.09, 03:53 Sakk
2006.11.09. Bajnokváltás Tolnában A Decs KSE lett az ifjúsági sakkcsapatbajnokság győztese Egy kis csapat sikertörténete jutott csúcspontjára a Decs KSE győzelmével Miskolcon az ifjúsági csapatbajnokságon. A nagy rivális és nyolcszoros bajnok ASE csapatát megelőzve végeztek az élen fennállásuk történetében először a sárköziek. A papírformának megfelelően ismét Tolna-megyei sikerrel zárult a nevelő egyesületek összecsapása, amely hat táblán 65 csapat részvételével zajlott az őszi szünetben Miskolcon. A nagy esélyes sorozatban ötödször bajnok címvédő atomos csapat egyes rajtszámmal, míg a decsiek a másodikként rangsorolt csapattal ültek asztalhoz. A versenyen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a sorszámok reálisan tükrözik az esélyeket és a két gárda szinte ellenállás nélkül jutott túl az első négy fordulón, amikor sor került közöttük a döntő összecsapásra. A két tolnai csapat ütközetén drámai körülmények között a decsi fiatalok 3,5-2,5 arányban legyőzték a nyolcszoros bajnok atomos gárdát, amivel a bajnoki cím esélyesévé léptek elő. Egy dolog esélyesnek lenni és vezetni és egy másik – nagyon nehéz – dolog ezt hibátlanul végig csinálni. Ezúttal játékfegyelemben és akaratban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Papp Csaba „fiai”, hét győzelemmel egy döntetlen ellenében megérdemelten végeztek az élen. A csapat legeredményesebb játékosa Vince Viola lett, aki a hatodik táblán elért 100%-os teljesítményével nagy húzóerőt jelentett, különösen a rangadó mérkőzéseken. Az ezüstérmes paksi csapatról szólva szintén jogosak az elismerő szavak, hiszen az olimpiai pontszámítás alapján fél ponttal többet csináltak mint a bajnok és a 240,5 bucholz pontjuk is jól jelzi, hogy nem sok pihentető fordulója volt az atomosoknak. A játékosok formáját illetően tudni kell, hogy Szabó Krisztián és Ignácz Mária a verseny előtti napon érkeztek meg Örmény országból a korcsoportos VB-ről, így a sorozatterhelést jelentő napi két fordulón időnként a fáradtság is benne volt egy-egy rosszabb teljesítményben. Tolna–megye a két éremmel ismét igazolta az ifjúsági nevelő munkája eredményességét, ennek bizonysága - az egyéni eredményeken túl - a két csapat utóbbi 16 évben az ifjúsági csapatbajnokságon szerzett 16 érme (9 arany 5 ezüst és 2 bronz ). Az 1-2. csapat táblánkénti eredménye 1. Decs 1990 I.     Név pont 1 IM Gonda László 8/6,5 2   Pap Gyula 8/6,5 3   Papp Tamás 8/6,5 4   Maródi Mátyás 8/5,5 5   Straubinger Dániel 8/4 6   Vince Viola 8/8 2. Atomerőmű SE Paks     Név pont 1 IM Szabó Krisztián 7/6 2 FM Fodor Tamás jr. 8/6,5 3 WIM Ignácz Mária 8/5,5 4   Balázs Gábor 8/6 5   Lizák Péter 8/7,5 6   Tóth Gergely 7/5     Genda Károly 2/1 Végeredmény (65 csapat) Magyar Nemzeti Ifjúsági Sakk Csapatbajnokság Hely Rsz. Csapat J + = - Csp. Op. BH. 1 2 Decs 1990 I. 8 7 1 0 15 37 230 2 1 Atomerőmű SE Paks 8 7 0 1 14 371 2401 3 7 Aquaprofit Nagykanizsa 8 6 1 1 13 32 2341 4 3 Csuti SK Zalaegerszeg 8 5 2 1 12 34 2071 5 9 Hüsi SC Budapest 8 6 0 2 12 30 2171 6 16 Makói SVSE 8 5 1 2 11 311 2211 7 11 Maróczy SE I. Szeged 8 4 3 1 11 301 226 8 21 Békési TE 8 5 1 2 11 29 205 9 4 Budapesti EAC I. 8 5 1 2 11 281 2471 10 5 Barcza Gedeon SC I. 8 5 0 3 10 31 2301 22 22 Decs 1990 II. 8 4 1 3 9 28 2031   --- Molnár Béla ---

A bajnok DECS

2006.11.09.

Bajnokváltás Tolnában
A Decs KSE lett az ifjúsági sakkcsapatbajnokság győztese


Egy kis csapat sikertörténete jutott csúcspontjára a Decs KSE győzelmével Miskolcon az ifjúsági csapatbajnokságon. A nagy rivális és nyolcszoros bajnok ASE csapatát megelőzve végeztek az élen fennállásuk történetében először a sárköziek.

A papírformának megfelelően ismét Tolna-megyei sikerrel zárult a nevelő egyesületek összecsapása, amely hat táblán 65 csapat részvételével zajlott az őszi szünetben Miskolcon. A nagy esélyes sorozatban ötödször bajnok címvédő atomos csapat egyes rajtszámmal, míg a decsiek a másodikként rangsorolt csapattal ültek asztalhoz.

A versenyen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a sorszámok reálisan tükrözik az esélyeket és a két gárda szinte ellenállás nélkül jutott túl az első négy fordulón, amikor sor került közöttük a döntő összecsapásra. A két tolnai csapat ütközetén drámai körülmények között a decsi fiatalok 3,5-2,5 arányban legyőzték a nyolcszoros bajnok atomos gárdát, amivel a bajnoki cím esélyesévé léptek elő.

Egy dolog esélyesnek lenni és vezetni és egy másik – nagyon nehéz – dolog ezt hibátlanul végig csinálni. Ezúttal játékfegyelemben és akaratban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Papp Csaba „fiai”, hét győzelemmel egy döntetlen ellenében megérdemelten végeztek az élen. A csapat legeredményesebb játékosa Vince Viola lett, aki a hatodik táblán elért 100%-os teljesítményével nagy húzóerőt jelentett, különösen a rangadó mérkőzéseken.

Az ezüstérmes paksi csapatról szólva szintén jogosak az elismerő szavak, hiszen az olimpiai pontszámítás alapján fél ponttal többet csináltak mint a bajnok és a 240,5 bucholz pontjuk is jól jelzi, hogy nem sok pihentető fordulója volt az atomosoknak. A játékosok formáját illetően tudni kell, hogy Szabó Krisztián és Ignácz Mária a verseny előtti napon érkeztek meg Örmény országból a korcsoportos VB-ről, így a sorozatterhelést jelentő napi két fordulón időnként a fáradtság is benne volt egy-egy rosszabb teljesítményben.

Tolna–megye a két éremmel ismét igazolta az ifjúsági nevelő munkája eredményességét, ennek bizonysága - az egyéni eredményeken túl - a két csapat utóbbi 16 évben az ifjúsági csapatbajnokságon szerzett 16 érme (9 arany 5 ezüst és 2 bronz ).

A bajnok DECS

Az 1-2. csapat táblánkénti eredménye

1. Decs 1990 I.

    Név pont
1 IM Gonda László 8/6,5
2   Pap Gyula 8/6,5
3   Papp Tamás 8/6,5
4   Maródi Mátyás 8/5,5
5   Straubinger Dániel 8/4
6   Vince Viola 8/8

2. Atomerőmű SE Paks

    Név pont
1 IM Szabó Krisztián 7/6
2 FM Fodor Tamás jr. 8/6,5
3 WIM Ignácz Mária 8/5,5
4   Balázs Gábor 8/6
5   Lizák Péter 8/7,5
6   Tóth Gergely 7/5
    Genda Károly 2/1

Végeredmény (65 csapat)
Magyar Nemzeti Ifjúsági Sakk Csapatbajnokság

Hely Rsz. Csapat J + = - Csp. Op. BH.
1 2 Decs 1990 I. 8 7 1 0 15 37 230
2 1 Atomerőmű SE Paks 8 7 0 1 14 371 2401
3 7 Aquaprofit Nagykanizsa 8 6 1 1 13 32 2341
4 3 Csuti SK Zalaegerszeg 8 5 2 1 12 34 2071
5 9 Hüsi SC Budapest 8 6 0 2 12 30 2171
6 16 Makói SVSE 8 5 1 2 11 311 2211
7 11 Maróczy SE I. Szeged 8 4 3 1 11 301 226
8 21 Békési TE 8 5 1 2 11 29 205
9 4 Budapesti EAC I. 8 5 1 2 11 281 2471
10 5 Barcza Gedeon SC I. 8 5 0 3 10 31 2301
22 22 Decs 1990 II. 8 4 1 3 9 28 2031

 

--- Molnár Béla ---


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%